Kedves kollegák, kedves érdeklődő, leendő olvasó!
Nemrég megjelent, Főzzünk együtt allergénmentesen című könyvemben összegyűjtöttem nektek néhány olyan ételt, amit kerestek és kérdeztek a képzéseken is.
Célom, hogy minél többen ismerjék fel, a feladat nem lehetetlen. A leírt receptekkel az egyénre szabottságra, a mobilitásra, vagyis az ételek lehetséges átalakítására koncentráltam. Nem titkolt törekvéseim közé tartozik, hogy a vendég és a vendéglátó között is alakuljon ki egy egészséges kommunikáció. Hiteles, pontos adatokkal, tökéletes felkészültséggel segítsen mindkét fél egymásnak.
A megadott receptek átalakíthatók, így behelyettesítésre is gondolva - néhány alternatívát is felsoroltam, amely által mátrixként barangolhatsz az alapanyagok és ételek elkészítése között.
Megszólalnak benne termékfejlesztők, vendégséfek, akik szívesen hozták el ételüket, és kíváncsian dolgoztak glutén-, tej- vagy épp cukormentes alapanyagokkal. A bemutatott étkek nagy részét a képzéseim résztvevői előtt, vagy épp az ő segítségükkel készítettem el, hiszen csak lepróbált, lekóstolt ételeket mutatok be.
Ételeim fotói mellé, saját tapasztalataimmal alátámasztva írom le a technológiai folyamatokat, valamint a csomagolás, tárolás, és másnapi feldolgozás fortélyait.
A tipp-rovat sem hiányozhat, hiszen a kreativitás mindenkiben ott van.
Ha az utolsó oldalaknál jársz majd, megtalálod az alapanyagismertetőt is, ami inkább egy kis kéziszótár. Ebben nem a számok, súlyok, kapnak szerepet, hanem a néhány éves főzési tapasztalatom.
- Miért érdemes és milyen kiszerelésben vásárolni?
- Mely alapanyag hogy viselkedik?
- Melyik alapanyagot hogyan érdemes használni?
Azok kedvéért, akik nem kedvelik a kávés-, evő-, vagy teáskanál súlyokat a receptekben, leírtam az átváltásokat, megkönnyítve a régi, vagy a mástól kapott receptek készítését is.
A könyv vásárlási ára: 8900 Ft helyett most csak 7000 Ft a készlet erejéig
Könyvesboltokban nem kapható, csak személyesen tőlem tudjátok megrendelni. Természetesen az élő bemutatóim alkalmával, vagy postai úton is örömmel küldöm.
Megrendelés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy 06-30/855-1912-es telefonszámon.
Jó olvasást, jó étvágyat és hasznos időtöltést kívánok!
Tanács Attila
ui: Könyvem második része már készülőben!
Köszönet a támogatásért:
BARA Autóház Kft. és BARA Autópark Zrt. 2030 Érd. Fehérvári út. 63-65.
M-Gel Hungary Kft., 1044 Budapest, Megyeri út 76.
Foodtest.hu - Ételintolerancia Központ
Ruzicska Tünde kerámikus-iparművész, www.tunderuzicska.hu
Halmos Mónika, az ehető virágok szakértője, www.rozsakunyho.hu